Együttműködés
“A jellem olyan, mint a fa, a hírnév pedig mint az árnyéka. Az árnyékra gondolunk, pedig a fa a lényeg.” (Abraham Lincoln)
Személyre szabva
Nincs sablonunk arra, hogy hírnévkockázat témakörben miképpen tudunk együttműködni, mivel minden cég más és más, eltérő igényekkel, eltérő kockázatokkal. Az együttműködés mikéntjét közösen kell eldöntenünk.
Azonban mindenképpen meg kell említenünk, hogy amennyiben a kockázatok feltárását és a rájuk kidolgozott stratégiák megvalósítását nem követi folyamatos kontroll, akkor az első lépcsőbe invesztált költség csupán ablakon kidobott pénz!
Még valami! Ha valóban hatékonyak akarunk lenni ezen a területen, akkor elengedhetetlen mindkét részről a legteljesebb őszinteség. Mint a pszichiáternél.
Csak akkor kerülnek felszínre a folyamatok mélyén rejlő kockázatok, ha nem félünk szembenézni a valósággal, és el tudjuk fogadni azt. Az analízis során olyan információk kerülhetnek felszínre, amikre soha nem is gondolt, és amikkel esetleg nem is lesz könnyű szembenézni.
Ezen információkat természetesen bizalmasan kezeljük, de előtte mindenképpen maximális partnerséget igényel az Önök oldaláról. Ezek után nézzük a lehetőségeket!
Ön mondhatja azt, hogy
1. Nekem már megvannak az embereim a feladatra, akik végig tudják vinni ezeket a folyamatokat, csupán továbbképzésre van szükségünk!
2. Engem nagyon érdekel, hogy mit gondolnak a cégünkről azok, akiknek a véleménye fontos számunkra (tulajdonosok, dolgozók, kiemelt ügyfelek stb.).
3. Teljes képet szeretnék a cég jelenlegi helyzetéről a hírnévkozkázat menedzsment tekintetében.
4.Nekünk rendszeresen szükségünk van a hírnévkockázat projekt aktualizálására.
Ajánlatunk
1. tréning
Ha ön csak egy tréninget igényel munkatársai részére a hírnév-kockázat menedzsmentről, van rá lehetőség. Ezzel kockázat-érzékeny vállalati kultúrát honosíthat meg, melyben minden dolgozó felelős, tudatos magatartással járulhat hozzá az Ön vállalatáról alkotott pozitív hírnévhez.
2. Stakeholder Analízis
Ha az érdekli, mit gondolnak az Ön cégéről azok a véleményformálók, akiken áll vagy bukik cége hírneve, profi szakemberek megkeresik a célcsoportokat, és a megfelelő módszerrel felmérik a cégéről alkotott hiedelmeket. Nagyon hasonló eljárás ez a piackutatáshoz.
3. Tanulmány
Ha ennél is messzebb akar menni, egy alapos felmérés és átvilágítás után elkészítjük az Ön cégére szabott tanulmányt, mely tartalmazza a hírnevét fenyegető kockázatok listáját, valamint ajánlásokat, miként kerülheti el a feltárt kockázatok bekövetkezését.
4. Időszakos felülvizsgálat
Ha nem kíván semmit a véletlenre bízni, akkor hosszútávú együttműködés keretében segíthetünk Önnek negyedévente, félévente ellenőrizni, hogyan halad a kockázatmenedzsment folyamat az Ön vállalatánál.
Ha szeretné igénybevenni szolgáltatásunkat vegye fel a kapcsolatot munkatársunkkal!
Együttműködés
